Vágytam. Határtalan, ködbe vesző, távoli emlék, hogy valaha vágytam, hogy valaha akartam valamit... Mindennél jobban, én is valamit, én is akartam. Ha régen szerettem is volna elérni valamit... De kinek volt az a vágya? Enyém voltál. Teljesen? Részben? Mit akarok mindezzel elérni? Miért írok? Miért nem? Miért gondolkodok annyit, ha kikészít, széttép, marcangol? Miért vagyok még mindig életben? Miért félek elhagyni azokat akiket szeretek, hisz régen el taszítottam mindenkit... én vagyok a pusztulás, a káosz, a mindent széttörni vágyó. Mindenben kételkedem. De mi van, ha mégsem?
Holdtalan pirkadattól újjászületni. Kezed kezembe fogva előre mehetnénk. Előre a végtelenbe, örökkön örökké hallgatva lépéseidet, és remélve, hogy nem szűnik még meg. Holdtalan pirkadat nem szűnhet meg. Fehér lepelbe burkolt lelkeden sötét foltot hagy a múlt. Hívd életem feketébe. A sajátom már végleg lehullt. Lelkem csupaszon tárom elétek. Könyörület mentes remény mentes, kedvesség mentes minden. Mindenem a logika, a hangulatok, és ez minden. Hiszen nekem egyszerűség, boldogság el nem érhető.
Merre menjek? Nem tudom. Ez a szürkületbe merített, végtelen, kimeríthetetlen... balga ember-lét. Merre menjek? Nem tudom. Hogy eljussak feléd, messziről nézhessem, hogy egy jobb élet elért, hogy nélkülem jól vagy, hogy nélkülem minden víg. Mert nem tudhatom máshogy. Mert máshogy tudni fáj. Nem lehet, nem nem lehet, hogy nélkülem szenvedj, hisz velem szenvedtél volna leginkább. Nélküled nekem jó. Ezt mondom mindig, de valójában nekem nélküled jó lehetett bármeddig, mert én nem vagyok nélküled. Talán vagy valaki új vagyok, akit még nem ismerek. Erről beszélni is kár. Akárki is vagyok, mert most, itt vagyok, és élek újra, élnék... újraélednék, hogy ne rontsunk el mindent, hogy emlékezzek minden hibára, vagy hogy elfelejtsem őket. Bármelyik is vezet jó útra. Jó útra térnék meg. Megtérni és most ezen a holdtalan pirkadattól megtérni egy új hétre, amely boldogságot hoz. Boldogságot nekem és az örökkön lévőknek, boldogságot mindenkinek, kibe szeretetemet fektetem. Szeretnélek téged is, ha nem vagy már azoknak listáján, kiket nem szerethetek, kik felé irányított szeretetemet soha nem hálálják meg. Se ember, se isten, senki se ismeri el. Hiábavaló szeretet, ha van olyan, ha lehet olyan. Nem még... még nem hiszem el. Energiabefektetés szeretni valakit? Alusznak az energiák a semmiben. Kimondott nevekre, melyekre válasz sosem érkezik... újjászületett újonnan kilépek a föld mélyéből, mint egy új ember, új remény éltet, mint ki új kívül
-belül. Tavaszodik eszméltem. Eszméletem merre hajt? Lesz-e virág a fákon mire túlélem e elmebajt? Lesz-e virág a kezedben, mikor újra látlak? Lesz-e káosz a fejemben, mikor megtalállak?Túlélem-e mindezt, ezt az elmeállapotomat, és megérem-e, hogy valaha önállóan járhatok? Most félek. Félek egyedül kimenni. Félek önmagamtól, tömegtől. Félek ezerszer is, mégis élek, mégis remélek. Megyek előre, és ezen a holdtan hajnalon... tévedhetetlen, én vagyok az egy, az összes. Egy vagyok a világegyetemmel.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése