Tárva az ajtó. E háznak ablakán még melegen süt be a Nap sokat ígérő sugallata. Levél érkezett. Holló, galamb vagy varjú lehetett, amely a küszöbre ledobta. Ez itt a remény. Borítékolva.
Egy különös levéllel kezdődött minden. Ahogy kinyitottam, új világra eszméltem. Magasan a kapu felett tornyok sorakoztak. Jött felém egy férfi, egy páncélos alak.
A kapu őre volt. A remény hírnöke. Ez ismeretlen hely, magányos embere. Azokat, akik e levelet kapták csak várta és várta. Hogy beengedhesse azokat, akik méltóak reá. Ha bemehetnék. Reményteljes lenne minden napom. De félek, még nem állok készen, hogy belépjek ezen a kapun.
Minden nap új remény, minden hajnal kedves, amióta megkaptam e különös levelet. A tornyok a magasban lettek új vágyaim. Megteltek újra élettel kihunyt álmaim. A híd végén a kaput olykor nyitva látom...
És ha felébredek, tudom, ez a jövő, nem csak álom.
