"Eredj fiam, és tanulj!"
Tanulni hát sokféleképp lehet, szavakból és jelekből... más kárán, a tiéden... De mi mind e tanulás, ha aprán mindig elveszik, egy kis sejtés a jelenből, mert e gaz idő múlttá teszi. S így válnak le a jövő álmai is szép csendben rólunk, amikor nem figyelünk, s észre se vesszük, s vágyainkban egyre fogyunk.
Csak egy vágyam van. Azt követem. Csak egy álmom van...
Te ébren élsz? Nyitott szemmel mit remélsz? S véled-e vagy létezik? Valamin túl... valami nincs... s kegyelemként jön már az új élet szaga, új remények, új tavasz maga. Éled a természet szemed előtt legalábbis, mert az ablakon túl halál van. A tél édes álmát alussza a természet... egy része... oh, te tél... megint mily hamar itt lettél.
Vártalak... nem jöttél. S most hogy nem vártalak volna... beköszöntél. Nélkülem esett az első... most valahogy minden nélkülem múlt el... s válladra hajtom hát fejem. Vegyél engem nyugvó szívedbe újra.
S mily nagy árat fizetek, már megint e megnyugvásért, hogy eltemessem a napsugarakat, befedd számomra hív havaddal, s mily kellemes egyszerű legyen minden újra, ezért akármit megadtam volna...
A lekötözött sárkányok eloldattatnak, a láncolt sárkányok eltörik a láncot, igézet és bűbáj is megtörik egyszer, de a sárkány adott szava örökké él. Így lett hát szolgálattá még ötezer év.
De ennyi még jár, nem fél a lét... korlátozva nincs, neki ez semmiség, de e helynek üdve lehet. Ha ráteszed gyógyító kezedet.
