"Merre járhatsz most kétszínű madaram?" Kérdi, mikor valami csillogót megpillant. Kezével zárja, óvja a szemét tőle. Ez a csillogás meg ne bűvölje. Újra csillogás egy pamut gombolyag. Megint kezdődik. Az év elé szaladt...
Itt van hát az új ígéreted. Még kissé megszeppenve, de fogom kezedet. Ránts hát magaddal az izgalmas fénybe... pörögni, tanulni nincs ellenemre. Kezdjünk hát bele mielőbb. És visszatérek oda, ahonnan kedvem jött. Végre minden olyan lesz, ahogy jó. Csak előre kell menni, kitérni nem lenne jó.
S mikor így elgondolkodik. Több kérdés is felmerül: "Mit akar az a sok gerle? A szarka ilyenkor merre repül? Hol vannak ilyenkor a szarkák?" És így tovább folytatja, de az úton ahogy jár, mindenki hallhatja, hogy lelke új reményre talál. Egy új hely, egy új mester várja már.
Egy kis kapun át... az udvaron keresztül. Egy barna embert mutattak, őt kell keressük. Kék szemével megfog azonnal. Fehérősz haja és barna bőre tán, mi oly érdekesen hat? S csak hallgatom mondandóját. Kérdések és válaszok lebegnek a szélben. És én azt kérdezem: "Felesleges-e?" Miért is lenne. Én ezt bizton szeretném. Kellemes a napon is kint állni még ezért...
A huszonkét mester majd megtanít megint, hinni a jövőben és alkotni, ahogy szeretsz. Kellemes lesz ez mind-mind neked. Végre elindulhatsz. S meg is érkezel. A sok mókás gondolat, a komoly bajt veszti el.
Talán én is ilyen leszek egyszer. Ezernyi viccel csak mi szép azt érem el. És nem keresem majd tovább, hogy legyek boldoggá. Mert elhiszem végül. Elhiszem, s tovább már csak várnom kell, hogy mindenem meglegyen. De búval és hitetlenséggel szóba nem kerülhetek. Így lesz ez tényleg? Remélhetem-e?
Reményem vagy te fehér és fekete. Mikor odafönt szárnyalsz. Vagy csak egy tollad lássam meg a földre nézve. Reményt ad nekem lelked kettőssége.
