Hív a hely, vár a vár. Minden egyszerre fejreáll. Mókázik a felnőtt, tanul a gyerek. Csak a buta kérdésektől fel ne ébredjenek. Csak meg ne lássák, ami valóban van. Fesztiválból fesztiválba hömpölyög a nyári forgatag.
Itt mégis üres az utca, mint a vihar előtti csend. Az alagút lezárva, lépcső vár, vagy ezer. Kiútat nem lelvén, átutat találni. De átút helyett csak felút maradt. Rengeteg lépcső, göröngyös út tépte szét a napomat. De nem azt a napot, amely úgy tűzött, nem azt, amely agyamba arany iratkapcsot vert, nem azt, amely álmaimat rombolja szét minden reggel.
Reggel még talán bizakodtam, azt hittem a vásár a minden. És végül meg is kaptam minden vásárfiát innen. Ugyan az élmény és a zene kimaradt, de cserébe fejembe és lábamba erős fájdalom maradt. Valóban már otthon eldöntöttem. Tudtam, vagy tudni véltem. Már megint annyi erőt belefeccőltem, mégis semmivé foszlott minden reményem. Már megint másokat belerángattam, de nem tudom, vajon élvezték-e, vagy csak miattam fáradtak.
Színes forgatag, mesterek vagy művészek. A pultok másik felén a bugyuta tömeg. Hullámoznak, meg-meg állnak. Színpadok előtt észnek és szlopálnak. Nem tudom, miért mondom így, hisz egy voltam közülük. Mégis dühít a tömeg, hánynom kell tőlük. A rosszullétre már van jól bevált módszer. De ezúttal, úgy éreztem, több kell. Vagy inkább kevesebb. Nem volt túl sok ember, mégis én soknak éreztem. A forgatagból kikerülni tán sosem lehet?
Színeikkel, illatukkal csábítanak az asztalok. Rengeteg a tiltott áru, így gyorsan tovább suhanok. Lelkem ugyan költekezne, festett selyem, finomságok, szappan és vasrózsa... de visszafogom, a másik szólam, menjünk innen, ezt súgja. Az igazán különleges dolgokra, tán senkinek se lenne pénze, hogyhogy mégis felpakolták, kirakodták, azt nem értem.
Lefelé a szerpentinen megtalálom végre, amit akartam, szarufésű, szarugyűrű és faspatula magamnak. Nem tehetek róla, mindig is rossz voltam ebben, ha valaki másnak kellett volna vennem, sose tudtam, mit akar, így inkább magamnak vettem, vagy magamnak tetszőt, neki ajándékozva azt. De nem vagyunk egyformák. Látható már a sok színből is itt. Szinte már cirkusz. Vagy biztosan az.
