Villámok marják meg az eget. S egy felhő végtelenjén egy halvány fénygyerek... reád kacsint, s kacagva integet. Hurrikán képe sejlik föl, felhőből gyúrt képzelet, s a természet erői most e képpel éledjenek! Én ellened nem vagyok, tedd csak dolgod, ha tennéd. Én bele nem szólhatok, s ha utadba állnék is, csak porszem lennék...
S már a Hold is összement, s sok más minden is... a világ egyre szűkül... számomra már oly kicsi lesz, hogy fulladozva kiáltanám: Legyen vége már! Eressz! S ha mégse jön megváltás, ha nincs már hová visszanyúlni, s ha másfél lábbal már lebegsz, s a képzelet hosszúra nyújtja gerincedet, s a fejedtől magasabban élsz és eszmélsz... s hogy senki nem érti, hogy te mindent észlelsz, s neked büntetlenül hazudni nem lehet. Álljanak csak ki veled, s a természet vív meg helyetted.
Új tanokat kutatsz... druidák ösvényeit lesed. De halandók máglyái téged nem melegítenek. S fényüktől nem láthatod a téged szült eget. Az igazság ott van, valahol a tudat mélyén... de még nem lelheted meg, bölcsességed nem lévén meg hozzá. Hát menj csak tovább...
Menned kell, meg nem állhatsz, a Holdnak háttal még sokat kell menned, mert a Hold is csak egy csaló, ki a sötétségben megtévesztett... S mégis felmented őt. Miként teszed az emberekkel. Senki se bűnös, ha teszi, amit tennie kell. És ha mégis rosszra fordítanak mindent, úgy kellett hát tegyék.
Így találjon helyet, aki itt most belép. A kívánság csarnokában, hol az éjszaka sem sötét, s a nappal se fénnyel teli, és itt tényleg semmi, de semmi sem emberi...
