Cup of the salty tea

Hanyagul ledobtam ruháimat. Rám szóltak érte... de már nem érdekelt. Kinyitottam könnyeim csapját és alá tartottam a bögrém...

***

Csillag kisasszony hozhatok valamit?
Nem. Köszönöm, Agatha. De hozzon egy csésze teát az úrnak, ha lenne szíves!
Milyet kedvelne az úr? kérdezi Agatha mulandó derűvel arcán. Ezért irigyeltem én őt mindig ennyire.
Valami feketét, kérem!
A legjobból hozz, Agatha, drágám! szólok utána.
De hát az a kisasszony teája, még...
Ne fecsegj, csak hozd már... meddig várjon még az úr? a kemény szavak után szelíden pillantok utána. Ő igazán nemes, sokkal nemesebb, mint mi vagyunk. Az ablakhoz lépek, behúzom a függönyt.
Nos? Mi hírt hozott?
Attól tartok kisasszony, hogy rosszat. De ha akarja...
Nem, köszönöm, csak kérem a levelet. a férfi az asztal üvegére rakja. Én remegő kézzel nyúlok felé. Aghata bejön, leteszi a teát. Én dühösen magamhoz ragadom a borítékot.
Hozhatnék esetleg még valamit?
Nem Agatha, elmehet. Amíg az úr itt van, senkinek sem vagyok itthon.
Még...
Senkinek, értetted?! Agatha összerázkódott.
Igenis, kisasszony. meghajolt és kihátrált. Ahogy becsukta az ajtót vele kondult az óra. S szerencsére ez a nagy zaj elnyomta a fém csendülését... egy pecsétgyűrű gurult el a szőnyeg mellett, egészen az órához. Előtte csilingelt egy picit, majd megállt...

***

Lady, Lady! Jól van? /Kinyitotta a szemét! Végre felébredt! Gyere gyorsan Anna, siess!

Mit lármázol már annyit... szent ég! /Lady? Hogy érzi magát? Nagyon beüthette a fejét, mert sokáig aludt, biza.

Nem... nem ütöttem... be...

Mi az? Mit mond?

Hogy nem ütötte be, azt hiszem.

Ugyan már! Mekkora balgaságokat beszélsz...

Hol vagyok?

Nálunk. Jó kezekben! /Na mire vársz már te tökfilkó? Melegíts levest a Lady-nek!

Nem vagyok Lady.

Hogyan?

Beszéljen hangosabban, mert süket szegény!

Hallottam, te semmirekellő, te... /Már hogy ne lenne Lady, amikor ilyen finom ruhákat visel, meg lovaglócsizmája is van. Megtaláltuk a paripát is, ám!

Nem paripa, mén.

Tessék?

Nincs kiherélve. Hollandiából származó tenyészmén.

Hát felőlem az jó Úristen lova is lehet az, nem értem én ezekhez... No de... mindjárt gondoltuk, micsoda megtiszteltetés lesz, egy igazi Lady-t vendégül látni.

És hogy van?

Na de kicsoda?

A ló. A lovam.

Ja, az jól... bevezettük az istállóba, szerencséd van, hogy nem bontottuk még le az istállót... már régóta nincsenek lovaink, csak hát az...

Nem érdekel a zagyvasága, asszony. Egyszer és mindenkorra tisztázzuk, a helyzetet. Nincs szükségem se szállásra, se ellátásra, csak a lovamat akarom, és hogy békén hagyjanak.

De hát oly nagyon beütötte...

Igen, és ez a másik. Nem ütöttem be semmimet, hanem küzdöttem, és amint látják, nem egészen nyertem...

Hát...

És nem... nem szeretnék róla beszélni! Megértette.

Igen, de mi csak...

Maga is?

Uhum.

Rendesen beszélj, ha a Lady-vel beszélsz!

Igen, Anna... /Tessék. Tyúkleves. Anna csinálta, a legjobb a faluban... azt mondják.

Mit mondtál, te szemtelen?

Mindegy... felejtsék el! Csak hagyjanak magamra egy kicsit...

Fájt a karom és a fejem is... de ami a legjobban fájt, a szívem. Halkan belekönnyeztem a levesbe. Majd úgy döntöttem, mégiscsak szükségem van egy kis erőre.

Pfúj, de sós!

Ízlik neki, látod!

Nem hiszem... szerintem épp azt mondta most, hogy...

Bolondokat beszélsz, te fiú... eredj, készítsd elő a paripát. Bizonyára szeretne azonnal indulni, ha már visszatért az ereje. Tudod sok dolga van egy Lady-nek.

Igen, sok dolga van egy Ladynek... de hogy harci buzogánya, kardja és pajzsa lenne, arról még sosem hallottam. Talán tényleg harcolhatott...

Mit motyogsz, kölyök? Nem hiszem el, milyen lassú vagy. Ha egy csigát alkalmaznék, akkor is jobban járnék, mint veled.

Igen, bár a csigák lennének az unokaöccseid, Anna nénikém...

***

Felnéztem, miután kikortyolgattam a bögréből a sós teát. Az élet még mindig jobb, mint az álmok. Itt legalább én döntöm el, hogy megyek-e ma valahová, s sosem ér véget épp akkor, amikor már nagyon várom, hogy valami megtörténjen. Itt meg is történik... De valahogy, néha úgy érzem, jobb lenne befejezetlenül élni.

next story >>

Elsüllyedt falak

A víz maga alá gyűrte ezt a várost. Minden oly hirtelen történt, hogy a házakat is kincsestül eltemették a hullámok. S mit keresek én itt? E víz mélye mért vonz? Azt a mélybéli sötétséget jöttem megnézni. Azt mondták nekem, ott meglelem a legfényesebb ékszert. Amit csak olyasvalaki viselhet, akinek lelke épp ilyen. De azóta már tudom, hogy az átokról beszéltek. Pedig tévedtek. Ez a kő nem átkozott. Ez az aranyba foglalt kristály. Híven tükrözi csak vissza viselője igazi arcát.

Halak bújnak meg változatos algák és kövek mögött, de nem törődöm velük. Innen kijutni igyekszem. De a tengeren kívüli világot elzárták előlem. Hiába úsznék a felszínre, nem emel fel az áram, s ha fel is küzdöm magam, csak megtapasztalom a ijesztő valót. Hogy a vízből kinyúlnom nem lehet, mintha kezeimmel egy falat érintenék. De hiszen ez nem lehet. Leülök hát tanácstalan. Levegőm nem fogy  szerencsére. De úgy látszik beléestem ebbe a kelepcébe.

Drága kövem, kivinnél-e engem innen? Hisz láthatod, ő, ki szeret már a felszínről kiált utánam... Látom is hajóját, de hozzá érni nem tudok. S igazából már fel is adtam. Amúgy is hazatér lassan. Mert hiába tudja, hogy elvesztem, van fontosabb dolga. Így könnyebb is, nem csalódok benne. De mégis, valahogy szeretném, ha kimentene. Valaki... s a kő mélyéről egy hangot hallok. Vagy inkább szívemben szólal meg, de amit mondott, senkinek sem mondhatom el...

És társa leltem. Többé már nem akartam menni. Itt a víz alatt is tudnék talán élni. Igen, mert bármire képes lehetek azért, akit igazán szeretek.