Szememet vakította ezernyi napsugár és lámpa. A boltokból karácsonyi dallamok kántálták a fejemben, hogy az év vége itt áll már a közelembe. Félelemmel és csalódással telt szívekből kicsordult a könny. Mosolygással és nevetéssel nyomtam el a kínt. Kezembe szorítottam az év utolsó hónapját. Kezeimet kitártam és az ég felé mondtam egy imát. Lezuhant rám az est köde, újra a felhők fölött jártam. És akkor hirtelen az éjszakában...
Megpillantottam az Orion ismerős alakját. Álom nem talált rám, figyeltem hát szüntelen. És akkor egy hullócsillag repült át a végtelenen. Kívántam. Kívántam látni még egyet, hogy a kívánságom teljes lehessen, készítettem elmémet. Hosszasan néztem hát a homokóra alakot. Az idő homokja fénylő csillagpor volt. És várva váratlanul feltűnt a második is. Újra kívánhattam, de még mindig vártam valamire. Talán a harmadikra, amivel megsürgethettem...
A harmadik után új reménnyel néztem előre. És ha nem is hittem benne, hogy amit láttam, nem csak álom volt, szívemet öröm ragyogta be. Hittel és reménnyel telt szívekből kicsordult az öröm könnye. Karácsony előtti varázslatban rejtve volt az új év ígérete.
Azóta is csak egyre várom, hogy újra felragyogjon az Orion, és hogy mellette elsuhanjon a beígért hullócsillagom.
