Old tea but good tea

Reggel van. Legalábbis azt hiszem... a felhők szürkesége mögött akármi is lehetne. Az órám azt mutatja, délután kettő van. Némán belenyugszom. "Úgy lehet. Nos akkor, ideje inni egy délutáni teát!"

***

Egészen biztos, hogy nincs itthon? Fontos lenne beszélnem vele, kérem!
Ne-nem. Nincs itthon! A kisasszony nincs itthon...
Kérem!
Nem engedhetem be! Menjen el, ha kérhetem! Agatha becsukta maga mögött az ajtót. Huh...
De a férfi nem adta föl, tovább dörömbölt az ajtón. Agatha nagyon sajnálta, de nem tehetett érte semmit.
A kisasszony szava szent, igen. bizonygatta magának.

***

Mi volt ez?

Úgy hallottam, kopognak.

Igen, ezt én is tudom. De hogy tudhat bárki is róla, hogy itt vagyok?

A tükörkép megvonta a vállát. A nő letakarta a tükröt.
KI AZ? kiáltott ki. Majd fülét az ajtónak tapasztotta. Így is csak valami recsegő hangegyveleget halhatott.
Ah... sóhajtott lemondóan. Ha meg akarom tudni, ki kell nyitnom ezt a dögöt. Némi erőlködéssel arrébb rángatta a polcot, amivel eltorlaszolta az ajtó. "Na igen... most miért is nyitom ki, ha egyszer eltorlaszoltam?"
A letakart tükör felől halk kacagás hallatszott.
Hallgass! förmedt rá, majd megigazította magán a ruhát. És bedugta a kulcsot a zárba. MOST KINYITOM!
Egy kattanás. És még egy. A nő óvatosan résnyire nyitotta az ajtót. Egy kéz nyúlt be.
Vááá! sikoltott, majd megköszörülte a torkát. Micsoda illetlenség! Na ki vele, ki vagy te? És hogy találtál rám?
E-elnézést... szólalt meg odakintről egy mély hang. Én csak menedéket kerestem... de-de ha már foglalt, akkor elmegyünk! Gyere, Lamune! A kéz visszahúzódott, miközben halk vakkantás hallatszott odakintről.
Egy... egy kutya? A nő kíváncsian kinézett. Egy kék köpenyes férfi guggolt odakint, és egy fehér kutya fülét vakargatta. Majd felállt, és elindultak. "Mi legyen? Mi legyen? Gyerünk, Marie, döntsd már el, mit akarsz..."
Várj! A férfi megállt. Marie kissé meglepődve tapasztalta, hogy egyenesen rá néz. Majd benne is tudatosult az előző szó... "Hogy az a kis..." A férfi kiegyenesedett, így láthatott valamit az arcából. Rá mosolygott. És nagy léptekkel indult visszafele. Ő is és a kutya is besétáltak az ajtón. Marie döbbenetében csak állt és nézett.
A férfi bezárta az ajtót. És felé nyújtotta a kulcsot. Még mindig széles vigyor ült az arcán.

Köszönjük! Ígérem, olyan csöndben leszünk, hogy észre se veszed, hogy itt vagyunk.

"Szűzanyám!" kapott a fejéhez Marie, és mint akinek nincs jobb dolga nekifeszült a polcnak.
Várj csak, majd én! Tolta félre egy erős kéz... és a férfi eltorlaszolta az ajtót. Marie sóhajtott és a letakart tükör felé lépdelt... A férfi a kutyával letelepedett egy sarokba.
Ezért még megfizetsz... sziszegte a tükör felé.

***

Ezért még megfizetsz! Hogy mersz így megalázni mindenki előtt?!

Én nem aláztalak meg, csak elmondtam hogy érzek, és...

MEGKÉRTED A KEZEM! Ez több mint sértés.

Sértés?! Én ezt nem értem... mi van ezekkel a mai nőkkel?

Én nem nő vagyok, hanem egy lovag!

Attól hogy lovag lettél, még nő is vagy...

Hah!

Jól van, ha így érzed, akkor mért nem küzdesz meg a becsületedért? Akkor...

Igen! Azt is teszem! Párbajra hívlak!

Én... nem így gondoltam.

Megfutamodsz?

Soha.

Jó, mert én sem! Itt és most... megküzdök veled...

Ha ez ilyen fontos neked...

***

Hölgyem, ezt nem ajánlanám, elég régi már...

Nem baj, amúgy se valami tiszta dologhoz használnám fel, Ön csak ne aggódjon emiatt.

Hát jó. Akkor vigye. De nem tőlem kapta.
Persze, hisz sose jártam itt. mosolygott a nő, miközben fizetett a füvekért. Elnézést, azt hiszem, eltévesztettem az utcát. hátrált ki mosolyogva. "Ezek a mai árusok túl becsületesek akarnak lenni..."

***

Idd meg szépen, Belle! Ne kelljen még egyszer mondanom!

De anyám...

Csitt! Tessék inni!

Belle bizalmatlanul a szájához emelte a porcelán csészét teli azzal a ragadós bűzölgő folyadékkal. Maga se tudta eldönteni, hogy az most zöld, barna vagy inkább fekete. De egy dologban biztos volt, nem akarja meginni. De hát mit tehetett volna, hisz anyja figyelte. Nővére épp nem volt itthon, anyjuk elküldte neki gyógyszerért, csak akkor miért kell most ezt meginnia?
Ettől jobban leszel! nyugtatta anyja, és leült mellé az ágyra. Megfogta kezeit és finoman megdöntötte a csészét. A folyadék végigmarta Belle torkát, és érezte, ahogy a kezei elernyednek. Anyja továbbra is fogta a csészét. Elfordította a fejét.
Idd ki mind, kicsim... suttogta. Ettől minden jobb lesz... meglátod!
Ahgnnmmnnarhhhhhh... próbált Belle megszólalni, segélykérőn nézett anyjára, de az nem nézett többet reá, s nem is segített.

Tudom, hogy most fáj, de nemsokára... minden... meglátod...

Belle utolsó erejével megpróbálta ellökni magát a csészétől, de csak annyit ért el, hogy felső teste legurult a párnáról, karjai és feje lelógott, a az ágy alatt meglátta rejtegetett tükrét. S benne... önmagát?

***

Ah... néhány hónapja lejárt. De a jó teát mégse dobjuk ki. "Hmm... nagyon finom az illata. Sok régi emléket idéz fel. Például... amikor először ittam belőle. Egy nagyon kedves emlék ez... És amikor egy barátnőmmel voltam, s akkor is ezt ittam. És róla beszélgettünk... most is ő jut az eszembe. Ez az íz épp olyan édes, mint ő.

De nem... valahogy most olyan keserű, mint amikor elváltunk. Úgy tűnik mégiscsak megromlott. Pedig az illata a régi. De hát ez volt az utolsó adag, csak nem lesz baj belőle, ha így is megiszom. Egy kis méz majd segít az ízén."

next story >>