Lassan forr a heg... szívemen, mert kitéptelek. De így kell legyen újra és újra, mert hogy téged büntesselek ez érzéssel, azt nem lehet. S hát őt is büntetem vele. Őt, ki oly drága nekem, hogy ha csak lélegzetvétele megszakad, már azt hiszem, nem élhetek. Félek nélküled. De mégúgy kínzó szavaidtól... mi közünk lenne egymáshoz? Ez a világ úgyis elmar, hisz tudod...
Lassan csillagkönnyeim hátravetett arcomon lefolynak, az örök végtelenjébe csillaghajómnak. Egyre csak süllyed, de tán visszatalál... a parthoz, mielőtt késő lenne... már. Nem számít, hogy mi jön most, hisz a harmadik szél őriz engem. S nem lehet senki más oly nagy úr e tengeren. Kölcsönösen megállapodva ő nem bánt engem, tudom... s nincsen most reményem, mégis kitartok.
Nem kell már a régi megnyugvás a lezárt körökre! Nem kell az a sok elfojtott ész s szív, nem kelletek már, ti én, kik elvesztetek... lelkem hűl... Ne féljetek, egyszer úgyis visszataláltok, vagy így... vagy úgy.
Létezem vele... ő a minden. S ő hercegem is már. És miért? Miért nem maradt minden a régiben? Emlékszem még arra a képre, de ahogy a tárgya késik, az emlék mind halványodik. Egy boldog pillanat egy elmúlt élet, mit utolsónak véltem, de a kezdete volt... S mégis. Bár mintha vége is lett volna, hisz érzéseimet felé örökre otthagytam.
Ott fekszik hát szigetemen, kitépett szívmartalék, s te benne vagy mélyen, onnan kiszedni nem tudhat senki... miért szeretnék e darabhoz visszamenni? Sírni, s a fát ölelni meg, mert te rég elmentél, s más már nem kínoz, csak szemed... kérlelő csillogó bálványhoz illő szemeid, mint két csillag az égből tekintett reám. Régi időket visszahozta, s kérted, feküdjek reád. Talán őrültség mindez. Olyanná válni, mint régen. S szolgálatba állni e földi éjben. Nem! Kiáltja mindenem, egy vidám asszony kedvessége mosolyog reád. Ez bizony a vég, s nem kezdet. Egy éved volt, s választ mégse találtál. S én se találtam ezalatt felejtést, csak jobbat, ami járt...
Miért elmélkedem még? Barátom kérdezte, mi a baj... De mégse mondhattam, hogy úgy nyomaszt, ami a jövőben megtörtént, s majd hogy múltam egy darabja ezzel ismét odaveszett. Mondd, miért kell látnom egy ennyire más eget? Én, ki rég jöttem onnan közétek... bár felejthetném a jelenléteteket. De kérlek, tartsatok meg!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése