Az ő új körük

Körbe állnak, s én is ott állok tán, bár sejtésem sincs a jelenről, mert épp múltam és jövőm kergetem. Hosszított szívükkel, egy pont felé nyúlnak, s némán tisztelegnek a kör közepén állónak. Néma oroszlán arany sörényét a kínzó napnak tartja, leborul ő is felénk. Látom, ahogy vadi szeme az enyémbe néz...

"Befogadlak mindannyiatokat, üdvözlet néktek az új körben, sokat kik tettek értünk, áldjátok őket újfent. S köszönjétek nekik, hogy van itt, mi megmaradt, s a megfáradt szívekből újra kihúzta a mosolyokat."

Így az oroszlánra tekintve, valahogy új reményem támad. De szívem mást remél, nem e kört, hanem lenne nálad... Homlok homloknak vetve, hallgatnám lélegzeted. Bár ölnél meg szavaiddal, s nem csak kínoznál ezekkel a láncoló gondolatokkal. Érzem a fémszál köztünk egyre vastagabb. Csak fonjuk és fonjuk... s én... téged vágylak, s nem bánom távolléted, mert érzem, ha láthatlak még, az lesz a legszebb perc. S ha nem is merek majd nyakadba borulni, mindenem örülni fog neked. Ha félek is megmutatni, talán megláthatod, milyen ez a tiszta szeretet.

Letisztultam. Megértettem sok mindent. Ha néha még most is érzem, hogy nem ér semmit életem. Rád gondolok, s azon, ahogy velem bánsz, s olyankor úgy gondolom, te vagy nekem a világ. Mit számít, ha kiröhögnek, ha szidnak, vagy vernek... ha te itt vagy bennem, nincsennek más érzések.

Kedvesen rossz forgószelünk elsöpör minden valót. Igen, veled aludni, tényleg oly jó volt... s bár most is tehetném. S ne rettegnék úgy attól, hogy gondot okozok neked ezzel. Az őrülten meg nem értett, káros szerelemmel. Mert messze vagyok, s tudom nem adhatok új szívet. De az árnyékban is szeretem kedves fényedet. Vagy. És ezzel mindent elmondtam. Nem számít, ha elmész, mert feledni már nem tudlak. Nem beszélek már folyton, minden percben rólad, de gondolatomban én ott vagyok, te itt vagy...

Arany oroszlán. Kivonul a körből. Sok ezüst kard a múltból üdvözöl. Kérlek, ezüst szarvasom, ki engem őrzöl... segíts kitalálni ez ördögi körből! Segíts megszeretni, ez a nagyon újat. S elfeledni a fájdalmas emlékre hívó gondolatokat.

Viszlát szép szigetem, viszlát újra! Legyél meg nélkülem, s én csak egy szóra ott termek, mert még oly sok emlékem van rólad, ahol vele lehetek. Áldom kedves fánkat, s a kőszívem, mit ott hagytam, a vár tövében, ahol énekelve hívtalak, s az volt az első is, ahol oly közel hajoltál, hogy félelmem több lett a megszokottnál. Úgy remegek azóta is, ha közel hajolsz. S minden csókod arcomra több, mint másnál az igaz csók. Minden érintésed egy más világba húz.

Milyen csodaszép hajnal. A völgy fölött színes fellegek, s az égen áttör néhány sugára a felkelő életnek. Szép hold. Keskeny, mint a fáradt szemem, de mégis csak azt kívánom, bár itt lennél velem...

BÁR ITT LENNÉTEK MÉG VELEM!