És álom fakadt, olyan hirtelen, hogy eltűnt a világ, s a cél is elveszett, de feltűnt egy alak, szemnek idegen, de kellemes is akár a gyermekem. Hullámos hajú, hegyes orrú, gyönyörű idegen. Ez az álom most már vágtat az idegen... repít és szalad, összeköt idebenn. S egy apró ugrás az ébren lét nekem. S itt hagy ezzel a három alakkal. Hajuk hosszú én az éjbe maradtam. Felejthetetlen aranyhaj-álom... mégis nyafogó kölyök, ha szemből meglátom. A másik meg barna, robosztus alak, az arca nem szép, de a tekintet marad. A vizes hajaktól lélegzetem most, buborékolva süllyed a dalhoz. Ez a dal itt a fejembe bent ma. Beszorult, nem hagy. S a harmadik a legszebb. Vörös tincsekkel, de túl messze lehet. Nem úszok, csak nézem. "Az ő haja szebb..." És közben képzelem, hogy csak te lehetsz. De hegyes az orra. A tiéd is ilyen? Mondanám, de az álom kikerül édesen, és nem változtathatom már reád őt most. S ha tenném is csak a víz tőlem elmos.
Elérhetetlen, álombéli alak. Azt hiszem te is már csak ez maradsz. Hiába változtál fűből tegnap nekem, mikor szólítottalak. S a tekintetedben... a kinti világból egy látomás megint. Talán itt vagy a szél mondja, süvít.
S a zavar ha támad, elragad megint. A felszolgálókon állatkosztüm van itt. S egy kellemes vacsora, mit felszolgáltak. Aztán csobbantunk ezret meg százat.
A tegnapi álom, az jobb volt megint, hisz barátnőimmel vásárolni mentem. De hogy ez hogy lehetett, az rejtély előttem. És ott volt néhány régi ismerős alak. Kiket a helyzethez kötöttem, s kézfogások közt, kerestelek. S megnéztem magam az álom tükrében. Gyönyörűen fénylett emberi lényed. Én bennem éltél. De az álomnak vége. Tekintetem a földre szegezve.
Tekintetem a padlót súrolja. E takarítástól nem lesz se fényes, se tiszta. Kezem is lóg. A föld felé megyek. De hangod még hallom a puszta remény felett. Egyre csak hallom. Mint szívdobbanásom. Keres a szemem, de mégis hiányzol. Gondolatomban feltámad megint. E reggeli álmokra ne tekints megint. Félve és félve egyre mélyre, az erdő szívébe. A lélek sötétben jár. És az emberi két lábú képzet. Esetlen lépked. Felém az éjben. Egyre félem, el kell rejtsem. El kell rejtselek, ember lelkem. Átölelve, átléptetve. Átkergetve, elmenekülve. Tenger kínnal megvezekelve. El kell rejtsem. El kell érjem. Ember szívem nem remélhet. Folyó vízből iszik az állat. Tiszta a szeme, folyóvá válhat. Átölellek, eltemetlek. Ember lelkem, nem menekülhetsz. Egybe olvad, lélekfolyóban. Egy lesz lelkem és egy lesz testem.
És ébredés vár a reggeli képbe. Készülődés a valóság lénye. Kettős érzés. Menne és maradna. De nem árthat már neki álom hangsora. Levéd a dallam. A fül mindenre süket. S eljátszik vele a szív s a képzelet... E dallam marad az álomból neked.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése