Fekete, akár a kávé. Íze is már majdhogynem olyan... egy kicsit túl erős...
***
Néhány nappal ezelőtt, amikor még minden derűsebb volt, de egy kicsit se volt bennem több remény, akkor történt, hogy...
Kisasszony, Sir Fulmon van itt!
Köszönöm, Agatha, engedd csak be!
Milady?
Oh, Jim! Ma is meglehetősen korán érkezett... Nem, köszönöm Agatha, elmehet.
Várjon, kérem, Agatha! Ezt itt tegye el a kisasszony legjobb teái közé. Angliából hozattam. De majd meglátja... Most pedig, ha megengedi...
Persze, Jim, üljön csak le. Agatha finoman behúzta az ajtót. Ilyenkor mindig így viselkedett. Nem mintha Jim és én különösebben közel lettünk volna egymáshoz. Épp csak annyira, mint amennyire két ember lehet, akik együtt nőttek föl.
Nos, milady? Van valami hír? Mr. Starrose-ról? Vagy esetleg Ed-ről.
Kérem, Jim... ne játszadozzon velem! Tudom, hogy többet tud a bátyám hollétéről, mint magam. Felálltam és az ablakhoz léptem. Szerettem ujjaim közé venni a függöny selymét, s finoman simítani, miközben a kertet bámulom. Ilyenkor mindig eszembe jutottak a régi idők, amikor itt játszottunk. Charles, az unokatestvérünk, aki gyakran vendégeskedett nálunk. Na meg persze Jim és a bátyám, ők egy korúak voltak, s még egy harmadik fiúval együtt tanultak, bár az ő nevére most hirtelen nem emlékszem. Szüleink és az ő szüleik így egyeztek meg, s nem csak pénz kérdése volt a dolog, de a harmadik fiú húga Mary volt bátyám jegyese, ahogy szüleim engem Jim-nek szántak, de végül az idők változtak. Jim szülei elvesztették vagyonukat, s bár apám támogatta őket, de az egyességből kilépett. Jim viszont talán sosem adta föl...
Hogy is hívták Mary bátyját, Jim?
Hm... Gregor, úgy hiszem. Bár mindenki csak Gágá-nak hívta, az után az eset után...
Igen... nevettünk. Jól emlékeztem még a libás esetre. Talán szegény fiúból csak ennyi maradt meg mindenkinek. Amikor kigyulladt a birtokuk, s végül elköltöztek, meg is szakadt minden kapcsolat. Mary pár éve visszatért, de mivel bátyámat nem találta itt, így hamarosan vissza is utazott szüleihez. Apa akkor már nem sűrűn volt itthon... nosztalgiáztunk egy darabig, majd Jim a szokásos módon távozott. Ő még a régi volt, s ez tartott engem ezekben a cudar időkben életben.
***
Nem tudom, mi tartott életben annyi napon keresztül. Csak ültem Belle ágya mellett, s ahogy az égett szag, szép lassan a könnyeim is eltűntek. Anyám miután kiszabadult karjaimból, nem jött vissza többet. Nem mintha bűntudata lett volna, nem, azt egy pillanatra sem hittem. Talán csak félt maradni. Hát nem tőlem, hanem... ami történt, úgy tűnik tényleg nem az ő műve volt. Viszont hónapok óta mérgezte már húgomat... S ezzel örökre maga ellen fordított. Persze én... én csak egy kis senki voltam szemében, akárcsak az apám, egy tudatlan, hozzá nem értő. A probléma ezzel is csak az volt, hogy miután apám kikerült a bűvköréből, és meg akart volna szabadulni tőle, minket is megmentve, akkor tett róla, hogy ilyen gondolata többet ne legyen. Belle mindig mondta: "Megölte apánkat, ez itt csak egy üres test, ha lélek is lenne benne, az se apánké." S igaza volt...
***
Nos ennek örülök. Ez esetben én szabad vagyok. Hahahahaaa!
Ezt halottam, s utána csönd lett. Majd valaki a saját hangomon suttogni kezdett egész távolról. Nem értve semmit, s érezvén a lelki testem súlyát, megpróbáltam a hang felé irányítani magam. Már amennyire ez én voltam. Mert tudatomnál voltam, de világi testem nem lévén, kicsit sem voltam egyszerű helyzetben. Irányítanom kellett. Hiszen még emlékeztem az idegen hang szavaira: "Meg kell küzdened a saját erőddel idebenn, s ha legyőzöd, maradhatsz, bár idebent csak féléletet élhetsz, de legalább élhetsz. De ha ő győz... örökké elemészt, s a tükör szétreped, s többé nem is juthatsz ki."
Küzdeni... fogalmam se volt, hogyan fogok megküzdeni az erőmmel, azzal az erővel, amitől anyám úgy rettegett. De lelkem készen állt. Mindenre felkészültem, legalábbis úgy éreztem...
***
Lady Godshine leült a lépcsőre és várt. Tudta, hogy a cselekvések ideje már elmúlt s most épp a várakozásé jött el. S habár nem szerette, de mégis ült és várt. Hamarosan meg is érkezett az első. Nem volt túl jó modorú, ettől még sikerült megegyezniük...
Hazafelé csatlakoztak hozzá kísérői, akik csak erre a néhány órára hagyták magára.
Hogyhogy eladja a házat?
Ez az egyetlen, ami igazán az enyém, apámtól csak a nevét kaptam... s hogy mért adom el anyám házát? Nos, egy neki van másik, amiben éljen. Kettő, nekem is van másik hely, ahol éljek.
Szóval mindez csak a fényűzés miatt?
Leginkább igen. Bár azt is kétlem, hogy fenn tudnék tartani egy ilyen nagy házat, akár segítséggel is.
Mert a művészetet választotta?
Igen. Titeket és önmagamat szolgálom. Azt szeretném, ha minden ember boldogságot találna abban, amit teszek, de legalábbis én megtalálhatnám benne önmagamat.
Meglehetősen nehéz mindenki ízlésének megfelelőt alkotni, nemde?Úgy van, de Godshine kisasszony stílusa egészen megigéző.
Úgy van, kellemes, de kicsit se unalmas, vagy egyszerű. Meghökkentő, határozott...
Erős jellemre vall.
Bizony, s az sem utolsó, hogy az előadásmód mellett a neki legmegfelelőbb témákat keresi.
Igen.
Hát köszönöm. Igyekszem ezután is olyat alkotni, amiről beszélni fognak.
***
Önmagammal álltam szemben. Ugyanaz a kisugárzás, ugyanaz a hang, de valahogy mégis...
Te lennél az? kérdeztem
Én lennék az. felelt De te vajon te vagy-e? olyan széles mosolyra húzta a számat, amit én még sosem tettem. Emlékeznem kellett, hogy kerültem ide, s szép lassan elő is jöttek, míg elnavigáltam saját hangom irányába a lélektestemet. S ő az erőm által alkotott test ott állt előttem. Az igazi testem elpusztult, vagy legalábbis meghaltam.
Ó, nem... nem haltál meg. Nem emlékszel? Segítséget kértél valakitől, akitől sosem kellett volna, s most már hiába bánod. Örökké itt rekedtél ebben a világban. Éreztem egy erős rándulást a mellkasom felől, de leráztam magamról a súlyos gondolatot.
Anyám el akart pusztítani, de én nem akarlak! Nem kellene, hogy ilyen legyél velem.
Hát honnan tudod te, milyennek kellene lennem? Pont olyan vagyok, amilyen akarok lenni.
Nem, neked nem lehet akaratod, te csak mágia vagy...
Hmm... úgy gondolod?
Úgy... Megküzdök veled, s ha én győzök, onnantól rendesen kell viselkedned!
Ha... kislány. Az a ha, nagyon veszélyes tud lenni. Ne hidd mindjárt, hogy legyőztél!
S azzal erőm és akaratom egymásnak feszült. Alig éreztem ezt az új helyzetet magaménak, de elmém küzdött.Győzni és élni akartam, s nem akartam elpusztulni a tükörrel együtt.
Marie... Marie-re kell gondolnom, mihez kezd majd nélkülem? Szüksége van rám, ki kell jutnom innen. Ha anyám őt is megpróbálja megölni. Sietnem kell, s leginkább győzni!
***
Az ilyen erős teáktól az ember úgy érzi, sok olyan dolgot kezd látni, ami talán nem is úgy van. Felpörög a szervezete, s olyan szinten érzékel, amilyenen eddig még nem tapasztalt, s aztán este... Este olyan nehéz... lehunynia a szemét.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése