Mézecském. Oh, te drága, te arany... hogy lehettem ily ügyetlen, hogy burkod szilánkokra törtem? Hogy? Édes arany véred a csempén foltot hagyott, s könnyeim is kiszaggatták féltő szemeimet, s érted hullottak csengve, csilingelve a padlón fekvő halomra.
***
Pénz. Mindig is szerettem, s talán egy kis időre rabja is voltam. Az arany pengése szép muzsika volt fülemnek. S most is mily nagyon örültem neki. A szomszéd asztalnál néhány puccos öltözetű korosodó férfi ült, és egy igen csak figyelemre méltó nő. Ezt a lehetőséget nem akartam kihagyni, hát felálltam társaimra, akik bevallom nem voltak velem egy szinten, hagytam az asztalt, s vele italomat, s tudatában voltam, hogy ez utóbbit nem látom már viszont. Jó kiállású fiatal lány révén, nem féltem, hogy helyzetem túl reménytelenné válhatna, így magabiztosan az urakhoz léptem.
Nocsak, nocsak? Mit keresnek ilyen előkelő urak egy ilyen kis lepusztult fogadóban? Igaz népszerű hely, de egészen biztos vagyok benne, hogy uraságotoknak nem túl megfelelő. S ha megengedik... itt kivártam egy kicsit, de még mindig döbbenten figyeltek, egyedül csak a nő fordította félre a fejét, ez kissé irritált, de folytattam. Tehát, ha megengedik, tudnék egy kellemesebb, csöndesebb és előkelőbb helyet ajánlani a város egy eldugott pontján. Nem sokan ismerik, s ezért a fogadós mindenkinek örül, s így minden új vendéget megpróbál lenyűgözni. Egyetlen baja, hogy kicsit süket szegény, az asszonya meg habár hangos, de ritkán tartózkodik a fogadóban, mivel maga járja a várost, hogy megfelelő vendéget találjanak. S talán nem lepődnek meg, ha elárulom, hogy jómagam a gyermekük vagyunk. Az urak közül némelyik az állát vakarta, majd az, amelyik a nő mellet ült közvetlenül hirtelen felkacagott...
***
Marie iránt érzett szeretetem és élni akarásom segített legyőzni mindannyiunk démonát, az erőt, ami bennem lakozott. Az erőt, amit anyám félt, az erőt, ami miatt oly sok kínban volt részem, s a családom oly sokat szenvedett, de... Ez az erő volt most az, ami miatt itt lehettem. Kezdtem már érteni, hogy mi ez itt...
***
Kezdtem megérteni kedvesemet, de akkor se mutattam semmit. Csak mentem hátasommal és a kölyökkel aki a nyakamon maradt. A szamár nem volt túl gyors, de végtére is nem volt már szívem magára hagyni. Jó fiú volt, hallgatott, ha megkértem rá, s igen gyorsan tanult. Persze a fegyvereim még nem adtam kezébe, s valahogy látta is rajtam, hogy elkergetném, ha hozzájuk nyúl, így békesség volt. Igen... De nekem meg kellett találnom azt a férfit... s hamarosan nyomára is bukkantunk, de néhány nappal előttünk járt... a fiú miatt mégis megpihentem egy kicsit. s már-már azon gondolkoztam, meg kéne kérdeni a nevét. Bár a magamét még nem akartam elárulni, habár nem tetszett, hogy még mindig Lady-nek hív...
***
Amióta elköltöztem a családomtól, mindig egyedül voltunk. Én és a kiscicám. De mindig nagyobb dolgokra vágytam, s gondoltam is. S amit kigondoltam papírra is vetettem. Aztán ez hozta a pénzt, a pénzt, amitől olyan lett ez a kis lak, amilyennek megálmodtam, s papírra és egyéb eszközökre mindig volt pénzem. És persze a többit félretettem egy nagy jövőbéli utazásra, amit mindig is tervezgettem. És az úti cél nem volt más, mint a legendák hona, az a hely, ahol a régi mesélők jártak, s amikor visszatértek a koruk bolondnak tartotta őket, de a gyermekek, s akinek gyermeki szívük volt, mint akár nekem is, tudták hogy valójában minden igaz...
***
Kezdtem tudni, hogy mi a helyzet. A tükröt és az idegen erőt, ami így elszakított testemtől, s saját erőmet, amely segítségül hívta s szabadon eresztette lelkem árán ezt az idegen erőt. S úgy hittem, ha megtalálnám az idegen erő forrását, a válaszokat is megkapnám arra, hogyan juthatnék innen ki. De legelőször is tudnom kellett, mi van Marie-vel, s valahogy csak meg tudom mutatni magam neki, s csak tudok hozzá szólni. Tudtam, hogy Marie tudott az én kincsemről, a tükörről, amit egy furcsa boltban találtunk, de az eladó nem tudott róla semmit. Bár így belegondolva, talán csak meg akart szabadulni tőle... De mindegy is. Marie-nél kell hogy legyen a tükröm. Talán már lemondott rólam, de... most nem szabad ilyenre gondolnom! Hosszú időbe telt, míg megtanultam az erőmet beszédre és a tükrön kívüli világ megtapasztalására fordítani, de amikor végre sikerült, öröm és büszkeség árasztotta el lelkemet. "Marie! Marie!" Válaszul riadt sikoltás jött... Marie ott volt. S ettől megkönnyebbültem.
***
Gyönyörű nő, hatalmas csillogó ékekkel teli s teli... csillogás, sejtelmes fáklyafények, s egzotikus növények és állatok. Szemet csiklandozó mozdulatok, s a szenvedély tiszta rezgései, ahogy végig siklanak a nézőkön, mindenki egykén sóhajt föl. S a taps a lezárás után, s a fogadás tovaterjedő ízei és gőzei csalogatják azokat, akik a közelben voltak, ők is megtudják, hogy mi is ez a különleges estély, s máris újabb érdeklődők születtek. A támogatók ételei egyre fogynak, s így fogynak a vendégek is...
Ma is bámulatos volt!
Köszönöm, nagyon kedves.
Nem, sokkal inkább Önnek köszönjük.Igen, csodálatos este volt.
Nos én csak a végét láttam, de bizonyosan itt leszek legközelebb.
Köszönöm.
Mind itt leszünk.
Köszönöm mindannyiatoknak! Látjátok, épp ezért éri meg, s nem a pénzért, ami vagy elég lesz, vagy nem, hanem csak is ezért, a boldog arcokért, és a kedves visszajelzésekért, s a lelkekért, akiket megérintett valami csoda, amitől önmagukat és a világot is egy kicsit szebbnek látják...
***
Jól van, kislány. Csak azt mond meg, kik a barátaid! kissé elpirultam. Ennyi figyelmességre nem számítottam beképzelt nemes uraktól. Háát... ők csak, régi ismerősök. Összefutottam velük, de apáék sose kedvelték őket, így ide ültünk be egy kis időre.
Rendben mondta a férfi még mindig nevetve. Lehet, hogy érdekel minket az a hely, de most ha megbocsájtasz... szigorú pillantást vett magára. Távozz! Fontos megbeszélésünk van.
De... de én épp azért... próbálkoztam.
Hallgass! Pirított rám egy másik, kövérebb úr.
Kérem! A szüleim egyre szegényednek, alig néznek be már hozzánk, s ha...
Azt mondtam, hallgass!
Ne ilyen keményen barátom. Intette le a kedvesebb úr. S láttam, amint a nő suttog valamit a fülébe. Nos, mivel úgyis megvárnál minket a kijáratnál, így megállapodhatunk, de először is ülj le közénk.
Miután leültem, megtudtam, miféle emberek, bár lehet, nem mondtak el mindent. A nő kedvesebb volt már, de éreztem rajta, hogy nem bízik bennem. Nos igaza volt. Nem voltam én semmiféle fogadósnak a lánya, csupán jutalékot kaptam tőle, ha jó zsíros vendégeket vezettem hozzá, s miközben ő megkopasztotta őket nekem csak annyi dolgom volt, felmérjem, mennyit lehet büntetlenül kérni tőlük. Hamar rájöttem, hogy habár gazdag úriemberekkel van dolgom, de sokat ugyan nem fogok kiszedni belőlük, mivel a nő vezette őket, s ő igencsak okos volt, s nem szívesen próbáltam volna ki, hogy melyikünk győzne egy ésszel vívott párbajban. Társaim idővel elhagyták a helyet, s valószínűleg némi aranyat remélve jelentették is ténykedésemet. De ők csak egyszerű tolvajok voltak. Olyannyira, hogy ha nem tudták, honnan, nem is tudtak volna semmit ellopni. Micsoda szégyen, ilyenekkel együtt dolgozni. De felülemelkedtem már ezen. Most itt volt az idő, hogy meggondoljam, egyáltalán elvezessem-e őket a Kék kakasba, mert így nem sok pénzem származik majd belőle. Mindamellett, legalább ingyen szállást jelentene, s egyre inkább érdekelni kezdett, mi is lehet az a fontos dolog, amiről tárgyalnak, s ott ha mást nem, de kihallgatni lesz őket esélyem.
***
Egy pénz darabot helyeztem a pultra.
Adjon valamit enni nekem és annak a kölyöknek, aki a maga dolgát elvégezve bekötötte a lovamat az istállójába.
Kedves vendég, ez egy előkelő fogadó, ez itt kevés lesz.Fogadós úr... Megragadtam a grabancát. Ha elégedett leszek a szolgáltatásaival, talán többet is kaphat, de egyenlőre elégedetlen vagyok. Nagyon elégedetlen. Elengedtem szegény embert, de még fenyegetően ráztam a tőrömet.
Megnézem, mit tehetek, de a feleségem épp nincsen itthon, így be kell érniük a takarító nő kosztjával.
Bármilyen ehetővel beérjük, amíg jól bánnak velünk. Mondtam, majd hátat fordítottam a fogadósnak, s leültem. A kölyök megjelent az ajtóban. A fogadós kijött az ajtó nyikorgásra, s látta, ahogy a túlbuzgó fiú leül mellém. Intettem neki a szemmel, s ő megint eltűnt hátul...
***
Napokig ragadni fog még a helye... persze mit tehetnék még, talán felmosok, s készítek valami ennivalót, de többet már nem...
