A négy elem tanításában mind a négybe beleszerettem, s ezt az érzést többé nem vehetik el tőlem, lássuk hát sorra, ki is nincs mellettem, lássuk a vágyódást, örökké megfejthetetlen lelki szemeimben.
Kezdetben volt a jeges szellő, mihez az a messzi űr fénye keveredett, s ez a furcsa elegy a Földre vágyott, s rajta kiteljesedett. A föld suhanó érintése, mélyen lelkébe ivódott, de a hatás késleltetett. Három távol töltött év után, se feledte ez örök szeretetet. S a föld most bajban áll, felszíne kopott, beteg. S megváltást másoktól remél, ahelyett, hogy maga újulna meg. S ha segítség kell hát, én nyújtom kezemet. Még akkor is, ha tudom, el már nem érheted. Valamikor szívemet, ez emberit, te teremteted meg. Hálám sose múlik, szeretetem nem ereszt. S ha számodra már semmi is vagyok, akkor is remélek neked még hosszú életet, s lelki megújulást, amit még vándorsárkány erősítő varázslata sem tehet. Légy boldog, én ezt kívánom neked.
Miután a földet mégis hátra hagytam, a tűz után vágyakoztam, fényessége vonzott. S mindez régi hazámra emlékeztetett, oly más volt, mint a föld... szinte minden tiszta képzelet. De megtanultam korlátait, s hogy nekem elfújni nem lehet. Kihűthettem, de szívemben még inkább égetett. Kicsit olyan volt, mint én. Hisz az alapja neki is fény lehetett. Nekem is utat mutatott, de a fény neki én nem lehettem. Kinyittatta velem befordult szememet, mégis másféle kép jelent meg rajta, nem ő. Most mégis visszagondolva, még tudom, hogy ha segítséget kérnék, itt lenne, de félek, ő tőlem nem kérne segítséget. De ha kérne is, kezem elég hosszú nem lehet, hogy sok rajongóját megkerülve őt végül elérjem. Inkább én se kérlek, így is eleget tettél értem. Légy boldog, én ezt kívánom neked.
A víz mindig is közeli volt, hisz jégből születtem. S miután a tűz kinyitotta szememet, egy álomképbe kezdtem kapaszkodni, minden addigi valóságomat feledtem, hisz oly sok minden csak hazúdság volt körülöttem, de mikor a friss vízre találtam, s szívem hozzá kötöttem, megint csak újabb hazugságokba menekültem. Hamis szívemmel láttalak, s hittem benned, de mélyen, már nem bízhattam benned. S akármit is segítettél, vagy amit én tettem, én meg se éltem. Csak örökké menekültem. De jó volt alábukni, s tudni, hogy nem vagyok egyedül. De néha úgy érzem megfullok, nem hagysz nekem levegőt. Mégis, hogy létezel, az nem felejthető. Naiv kedvességed értékelhető... mégis szabadulnék, hogy magamba fordulhassak kicsit, hogy e jég szív mint dobban, megfejteni. S ha el is válnak útjaink, hogy gondolok rád, tudnod kell. S emlékezz, a jóra, ami jóra formál majd. Légy boldog, én ezt kívánom neked.
Szemem kinyíltan, a magány körülzár. Odakint élem életem, de be és ki igaz érzelem nem jut már. Hazug világ, lám engem is felőrölt, s miért akkor az álszerénység, álbecsület? Miért zokog szívem, csak érted? Nem jutok levegőhöz, s megfulladok, tudom. Lassú és kínnal telt halál lesz. De soha egy percre nem felejtelek, nevedet újra és újra kimondom. Az időkre emlékezem, lelkem kint szárnyal a fű és gaz a talpam csiklandja, de én csak futok. Előled? Utánad? Most már veled futnék. De lehet? Homályosodik a kép. Hisz ez csak képzelet, s annak is silány, mégis elhiszem, hogy két szél együtt szárnyalhat, hogy meleg és hideg megférhet. S egyre szakad szét az emlékfoszlány, ahogy a tüdőből a friss levegő elszáll. Vágyom még közelségedet, s a mosolyod, mely felolvasztja szívemet. Most, hogy már nem tudom jössz-e, s ha jössz is, én még élek-e... Légy boldog, én ezt kívánom neked.
S a hó, mely a várakozásé volt, lassan semmivé válik. Reményvesztve pihegek lábainál a szirteknek. Lassan mos be a sós víz, könnyek tengere, amit eddig hullattam, mert tudtam, nem lehetek már vele. Hisz boldoggá tenni én nem tudnám, s ha nem jelentek semmit, miért legyek mellette... fölöslegesen, belülről rohadva. Mert hiába a szeretet, nem lehet a gyűlölet és szenvedés orvosa... hit nélkül és remény nélkül a szeretet csak olcsó váz. Egy nemes állat sárgult csontváza, amely nem ér semmit már. Izom és hús nélkül nem megy sehová, s bőr és szőr sem védelmezi nem határolja a külvilágtól. Szervek nélkül, a gépezet nem indulhat be, még mágia sem lehet segítségére. Hogy mozog hát mégis a csontsárkány kérdeznéd... de az nem szerelem. Mint minden ilyesmi, csak illúzió. Egy olyan alak, ami nem valódi, s a szem mégis elhiszi... az agy kételkedik. De ki hallgatja már meg őt manapság?
A hó mindjárt semmivé válik. Mégse váltottad be ígéretedet. S mégse merlek ezért megróni. Egyrészt, mert még nem tűnt el teljesen, másrészt, mert nem akarlak ilyen semmiségekkel zavarni. Ahogy a hó, én is lassan semmivé válok. S se semmiben, ha megtalállak. Légy boldog, én azt kívánom neked...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése