Kitekintvén. Látni véltem gyermekszőrű szürke felleget. Oh, de mindez nem lehet! A kínzatott égi színek egymást hágták meg. Oh, miért... miért ily fájdalmas ez a születési kezdet?! De minden oly szép volt, s könny gyűlt lelki szemembe a szépségtől. Testem még leplezvén fájdalmát, visszaszorította e könnyeket.
Alul hosszan elnyúló vérvörös az ég színe, s e sávban majd-fekete felhők nyúltak el. Fölötte terpeszkedett a világos kék égbolt, akárha most festette volna valamely bolondos gyermek, oly hihetetlen színt mutat, s benne kövér felhőurak gubbasztanak. S kifakad közöttük, egy valósan kék keskeny száv, s itt születik meg az első sötétszürkés felhőárny. S a Nap halkan belép, valami narancsos fény egy fekete felhő mögül... kikapaszkodik, s ében tornácán megül. Furcsa félgömb... kicsit több is már, s ezzel meg is szűnt az a festői báj. Hétköznapok ege már... sőt, azoké a halálos sárgás-barnába öltözött őszi szürkeség napja lett... s hinni már nem hiszem, hogy láttam azt a hajnalt, amiből született... bizonyára...
Bizonyára álmodunk, amikor azt képzeljük, lehet olyan szépség, mi ily hétköznapivá szürkül... lehet, csak a remény ketyeg bennünk... veszélyes robbanó anyag, s ha felrobban, minden szakad. De talán leginkább az idegek... s az élet.
"Egy szürke felhő a világ. S ablakán kinézve láthatod, ahogy zuhanunk, a Föld egyre közelebb tán." Mérlegel, mily krátert hagyhatunk majd, de a pillanatok csak telnek, s minden egy helyben van. "E zuhanás is csak látszat. S létezésünk is tán. Hogy ki megy a plafonon? Az már rég nem kérdés. Ez a kifordított Föld itt így működik. Felnézvén láthatod, ahogy a másik valahonnan máshonnan igencsak lóg. S így a vizek is fölötted lebegnek, semmi hajlandóságot sem mutatva arra, hogy a nyakadba zuhanjanak... na az eső... az persze egészen más."
Az őszi eső finom, mint a permet. Talán bele a kifordítók mérges gázokat kevernek. Vagy mért érzem, hogy minden és mindenki haldoklik? Az eső, amelyet fény tör át... Kezd vakítóvá válni a fény... az alagút végén. A kalauz kiált: "Végállomás!" S semmi... Ez az állomás nem létezik. Szétoszlik a szürke felhő és éjszakává porlik. A fényt se találod, csak ha követed csillagnyomát.
"Este. Milyen hajnal lesz holnap? Lesz-e egyáltalán? Velem... vagy nélkülem? E kifordított világ, visszafordul-e addigra? Vagy minden így marad?"
Egy szürke felhő úszik át az égen. Előttem. Tán anyját, s apját keresi... arról a hajnalról, amiről senki se beszél, senki se tud, csak bennem van valami néma sejtelem, s a vágy, hogy újra megnézzem veled... ott... azon hídnál...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése