Különleges

Az a két csillag, ott fent, úgy hasonlít rád... mint szemeid csillagát visszaidézi. Oly közeli, s mégis távolbéli, vagy épp múltbéli. Oly könnyen száll el mégis, mintha béklyói nem bántanák már, vagy ki őrét már nem féli.

Szaggasson szét foga bármely kutyának, vagy tépje hajamat valamely bestia-állat, már vissza nem fordulok , rabságomból kijutok.

Jaj, de a küszöbön állva szöknek már a könnyek, bús feje a múlt szívébe zárva. Keresi a választ... miért nem megy tovább? Mi tartja még vissza? Hisz mindig erre várt hogy szabad legyen, s tiszta... Feje mégis a falnak koppan lemondón csúszik le, s megül a kapuban.

Hát menjek vissza? Csak érted? Miért... Hát nem érted? Minden hang a folyosóról ide téved. Kínod, miért elhagytalak, téged. De várj, nem kín az, düh... de még az se. Csak énekel csöndesen a csillagdúlt este. Ahogy képed festette le, s szárnyát tárta ki holmi szirén. Maradásra az bíztat? A szív? Vagy az egyén?

Keresi a választ, de nem jön az soha. Hangját nyögi, minden út menti fa. Kellemes, vagy ijesztő, már nem tudja... csak megy és megy... erre nem gondolva. Mígnem lehull egy fáról a féltett lény szava: "Régi házasság már a mienk..." Legalábbis ilyennek hallotta a lány. S visszhangként zúgták tova mind a szomszédos fák. Megállt egy pillanatra. Menjen, vagy ne menjen? Szíve se tudja, hogy verjen, vagy ne verjen. Keresett útja kivilágosodik újra... de ez a fény, tudja, soká nem tart.

Tüntessétek el, ezt az éktelen zajt! Ne halljam, e hangot! Szemem így is látja. Tegnap délután is ott állt a szobába, s én láttam is nyakában azt az éket... hogy lehet, hogy nem láthattam még? Hogy lehet?

Hogy, hogy nem végül e gondolat győz: Talán nem lesz következő, talán ennyi az egész. Valami akkor is különleges, ha nem benne élsz, ha nem ér egymáshoz se test, se kéz, ha nincs más, csak pillantás, ami köztetek lehet, valami még úgy is különleges lehet. Őrizd hát titkodat, egyedül szív, nincs is mit mondanod, amíg ő nem hív. S míg szemed elől ócska betonházak szürkesége takarja el mind, ami szép. De ne tűnj el, még remélj. Ha szava reményt, ad, ami ott csücsül minden fán. Ágait is húzza már. Szél süvít, vagy vágy? Kezeiddel nyúlj felé, majd húzd vissza, hát! Akármit is teszel, bebörtönöz, e vágy.

És ha sose múlik el a vágy a boldogságra. Talán egyszer feljuthatsz a régi csillag utakra. Ott lesz talán a két csillag, meg a harmadik, mit lent találtál. S ha közrefog e három fény, nyugalom vár talán... de ha nem is lesz így, csüggedni most úgy is kár.