Kezeid kinyújtod, de semmit se érsz el. A magány minden percével lassan az életkedv vész el.
Te ki, egyedül is élni tudsz, tán sose fogod megérteni, hogy mért szenvedek én így, s miért kell valaki... aki nyugalmat hoz, s elfoglaltságot, hogy ne magamat nyúzzam. De ha nem is érted, lelkemet mégis csak te nyugtatod meg. S talán az egész anélkül csak boldogtalan lehet. Kellemest vegyíteni a haszontalannal, tán erre gondolt, ki megálmodott. Vagy épp a küzdelmeimhez elég erőt, csak azt nem adott.
Mikor már kifáradtál. S talán minden veszve van. A pályaudvaron az utolsó vonat is elsuhan. Van lakásod több is, de sehol se maradásod. Szíved örök sétára hív. Gyengülsz súlyod alatt nap, nap után.
S kinyújtom kezeim, hogy megérintselek. De ujjaimon átsiklik e szilárd képzelet. Kedvességed, talán még senki se élte meg úgy, ahogy én tudom, lelked mily tiszta lehet benn, ahol senki se járhatott még talán. S e képzelet... tőlem most mit vár? Hogy érintsem meg kezedet? Lehunyom fáradt, vérben égő szemeimet. Így is látlak... s így se érinthetlek.
Míg ül, s remél. Esze már tudja, ott volt a lehetőség. Erőből még se futotta... föltenni a kérdést, mely több mint egy éve szívét nyomja. S bevallani neki, hogy változatlan, csak ő még azt se tudja...
Miben is való voltam, amikor rádöbbentem, miért volt minden úgy... hogy ez a legmagasabb törődés, s a legnagyobb elhanyagoló. Nem számít más, csak hogy boldog legyél, így kérlek, ne hazudj nekem... Vagy egyszerűen csak felejtsem el, és legyek élettelen? Hangod fölébresztett újra. Szunnyadó lelkem az ösvényre talált, de le is fordult nyomban, nem vállalt több utazást.
Célnak még mindig a halál lebeg, a fogasra akasztva, mert ha valahova még megy, nélküle már nem mer... a halál lesz a megnyugvás, s zálog a másik ember.
Mással élni tudnék, de vajon milyen élet lenne, ha nem láthatnék szíved sötétjébe? Ha minden szavamból kérdés fakadna. S mi igazán fontos rejtve maradna. Így mond le a szív, így enged el lassan mindent, mert hogy téged elengedett, az már tényleg véget jelent...
Visszatérne hát hazájába nyomban. Megtalálni újra a szépet a régi csillagfolyamban. Egy lenni újra az ezernyi fényből. Így kiált ő fel most, ki való az égből.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése