Hinni mindig pedig szabad-e? nézett reám nagy szemekkel, miközben kérdezte. És csak állunk, egymást nézve, anya és gyerek. Teltek az idők, múltak az évek, de válasz sosem jött a számra. S vártunk, csak vártunk a nagy igazságra. Egy rezgés a távolban megrázta a világot, s az állapot tovább terjedt oda, ahol mi álltunk...
Hinni márpedig nem szabad, mert az mindig csak bánatot hajt. de a sok okos szó mégis benn maradt, kitörni egy sem mert, pedig volt vagy száz gondolat, de olyan bátor egy sem akadt, hogy magát igaznak vélje. Micsoda introvertált önbizalom hiányos mondatok gyüledéke. Te együgyű, te kis megbúvó gondolat, mért nem rántod már előre magad? Hisz te igaz vagy.
Igaz vagy. Igaz, mint a szív, mi nevelt. Igaz, mint a lélek, mi gondozott. Oly igaz, amilyen még sose volt gondolat. Hogy lehet, hogy most mégis meghúzod magad? E világ. Ez idő. E gyermek s ez anya... mind-mind rád vár az emberek agya. S a fül, mi hallja a hangsort, ahogy kimondatik dalod. S a kórus, mely elzúgja, a levegő, s az ajak, ami eddig érzett téged kimondhatatlannak. Te boldog igazság, mely szívünkben felcsendül. Te elhalt visszhang a magas fellegekből. Engedd, hogy kimondjalak...
S valaki más vett szájára téged. S habár kicsit máshogy, mégis te éledtél meg. S megszólalt itt is az én keblemen, az amit mindig is itt hordtam benn. S igaz volt. Igaz voltál. Mindig is igaz voltál...
S csak egy pillanat volt tán, amit vártam, s kimondtam én is a magam módján. Azt az igazat, amit szívem diktált. Akárhová is vigyen az utad, életed legyen bár oly törékeny, mégis hinned kell, bíznod és remélned, mert az élet bármit is hozzon, s bármily elveszett lehetsz, egyszer úgy is rád talál, az igaz szerelem. S ha mást nem is nyertél, de mikor félsz, vagy magadra maradsz, tudni fogod, hogy mindig van valaki... valaki, akit szerethetsz. Hinni így, mindig szabad.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése