Véred átka

Kellemes körökben forogtál, s azt hitted, már minden jó lesz. De aztán rájöttél, hogy félelmed mind igaz. Az a sok jó szó körülötted nem hozhat már vigaszt, mert elárultak téged...

Hideg eső záporán át kitekintek a borongó égre. Hol lehettek barátaim? Hová lett a béke?

Kínban égő kezeiddel újra felkapod a kaszát, s híven ketté vágod az élet rút porát. Tündöklő szemeidben már csak halál fénye dereng. Lábad egyre fárad, ahogy élsz, beleremeg. Földre zuhansz úgyis egyszer. Hát mért állsz mégis mostan? Jah, hogy egy újabb világ dereng fent a vén kohóban. Újabb fegyver, mivel minden ellen kiállhatsz, s egy újabb barát, akivel ha kell, vitázhatsz. Ő borít majd jeges esővizet tarkódra, mikor úgy érzed, elemészt ez a pokol...

És ím, itt folyik véred folyója, halkan lüktet, s az éjszaka levegője oly fojtó. Félsz-e, mikor így félek?
Messzire révedek. Ama másik világba, hol nem kell emettől rettegni, s a hallgatag félhomályba könnyeket ontani a semmiért. Mert hát csak semmiért teszem... minden oly semmiség. Hozzám képest oly szürke. Ez az esti szürkület csak a falra van festve. Őt nyögöm, az ő kedves mosolya ragyog oly feketén az éjben. S minden mégis más, tudom, olyan jó senki se lehet... mégis...

Véreddel fertőzted őt meg. Véreddel, mely hamis, mintha a tengerbe ömlő szenny. Vérzel? Oh, ne ide... ne ide ontsd azt a vért, melynek a gőze is halálos... igen, ölj meg, mondta volna régen, amikor még nem várt mást... te mellette boldog még nem lehetsz, csak ha elviselsz rengeteg csalódást, s ha képes leszel feladni érte mást.

"Nekünk kell őt választanunk, s nem ő kell, hogy válasszon egyet. Ezt jól jegyezd meg..."

Véred átka lebegi körül, s ő mégis terhed hordja. Mert oly nagyon szeretne hinni neked, de hiába, mert te jobban, mint ő téged, elárultad. S ne hidd, hogy ez titok maradt előtte, ő sose hagy el semmit, ha nem is láthatta is, ha nem is mondtad, oly tisztán tudja... hogy véred gőzébe akárha már most belehalhatna...