Az zivatal elvonult. Jó pár napja már. Hetek, hónapok teltek el. Elmúlt már a dagály. Jócskán a télben járunk már. Jégvirágosak az ágak, csillogó félhomály. Csoda világ ez. Mintha egy különleges álomból lépett volna ki...
Egy magányos vándor áll. Sötét alakja szinte fénylik a mögötte alábukó fénylő napsugádban. Az alkony színei eszembe juttatják azt a napot, amikor hozzád mentem, vagyis meglátogatni azt a helyet ahol akkor egykori tested aludt.
Különös nap volt. Én legalábbis úgy emlékezem. Igazán különleges. Ezért is írok most neked, hogy elmeséljem ezt a történetet.
Végre útra keltem. Oly sok év tétlenség után. Újság könny és néma este után, miután megtudtam nincs hova mennem már... elindultam hát. Tudtam, nem hiába. Tudtam, ha odérek, rátalálok a csodára.
Hosszú volt az út, de sose fárasztó. Körülöttem fák és vésett márványlapok, előttem és mögöttem széles komoly út. Alattam a föld, és felettem az ég. Kékje felém hajol, és mosolyogva int.
Az Égi Vándor az. Vállán kék selyemköpeny. Elém lép és int, hogy kövessem. Követem hát... nappalon és éjszakán át. Ketten suhanunk az égen. A világtól távol, ezen a csendes környéken. Eszemet se tudom, mióta tart a séta. Egyszer csak véget ér.
Egyszer minden véget ér. Hát itt vagyok újra. Itt állok előtted. Gondolom. Nem így képzeltem. Nem gondoltam, hogy így látlak viszont.
Így látlak, hogy nem látlak. Akárcsak sűrű sötét éjszakában próbálnám meglesni az égi vándort. Hirtelen fény. Ott suhan az égen. Pár másodperc csupán. Látni vélem. És hiszem, ő vezetett el hozzád. Habár te biztos kétled. Bizton balgaságnak véled. És talán nem érted, mért írom le neked ezt az egészet. Pedig egyszerű. Amit eddig nem tettem, most mind meg kell tennem. Nem mondtam neked eddig, mily örömteli is találkozni veled. Hát most mondom és írom.
Becsukom a szemem, és mikor újra kinyítom, előttem néma sírhalom. Csenevész fatábla és meseszerű gomba falu. Magasra nőtt fűben színes virágcsokor. Néhány szár illatos rozmaringot teszek a tábla tövébe. Így emlékezzek rád. Halkan suttogva áldást sírhalmodra, emlékedre és szerető családodra. Csak a szél hallotta tán, s elvitte messzire. De addig nem vihette volna, ahol most vagy... tudd hogy gondoltam rád. S hogy, azt remérem, teljesül amit kívánsz. Én is azt kívánom minden szerettednek, a legjobbakat. És hogy minél hamarabb maguk mögött hagyják a borús napokat. Ha felnéznek az égre nappal, kék legyen és felhőtlen. Éjjel, csillagokkal hintett bársonyos takaró. És olykor-olykor megláthassák rajta az égi vándort, kívánságok elhozóját. Ahogy az enyémet, övéket is teljesítse be...
Az ég felé nézek. Ami a föld alatt van, az nekem már idegen. Szívemben még rátalalok arra, akit kerestem. Ennyi volt hát a történetem.
Felnéztem ma az égre. A halvány holdsarló. A növekvő újhold. Az új év. Egy új élet kezdete? Köszönöm, hogy e világra jöttél, és hogy ismerhettelek! Köszönöm, hogy emlékedet ma felidézhettem. Örökké élsz szívemben. Amíg élek, el nem felejtelek. Ez a te napod. Örökké a tiéd. Jövőre ugyanekkor ugyanitt? Ha az Égi Vándor elvezet, ahogy kívánom. De biztosan írok majd, ha lehet.
Addig is, a fény legyen veled!
Soha el nem múló szeretettel:
Venetia
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése