Talán új nevem még nem ismered, de soraimból bizton tudni véled majd ki vagyok, ha megváltozott külsőmet már fel nem is ismerheted. Sok idő telt el azóta, hogy utoljára láttalak. Sokáig azt hittem, minden véget ért, nincs tovább az én utam. Ma már tudom, ha nem is a régi, amin eddig jártam, de legalábbis egy új út, visszavonhatatlanul elkezdődött. Ugyan a végét még nem látom, sőt még a következő lépést sem a ködtől. Oly sűrű a köd és oly fenyegető, hogy menten vissza fordulnék, ha nem tudnám hogy ugyanolyan köd van mögöttem is, akárcsak előttem.
Néha úgy érzem démonok lesnek rám a nagy szürkeségben. S talán az ő művük zavartságom. Szinte érzem, ahogy áttetsző karmaikkal felhasítják szívemen a burkot, kicsavarják gondolataimat, és dühömet szeretteim ellen fordítják. Néha egyszerűen nem tehetek semmit. Máskor a szeretetbe kapaszkodom, s minden emlékbe, amit valaha tőled kaptam. Ma már csak foszlányok, de az érzések mindmáig erősek maradtak.
Hova vezet ez az út nem tudom. Vajon, ha feloszlik majd a köd, mit látok majd akkor? Talán egy jobb világot, végtelen mezőket, gyönyörű földeket, méltóságteljes faóriások által óvott erdőket, elérhetetlen hegycsúcsokat, vagy óceánon sikló pontszerűen távoli szigeteket? Vagy tán a másik világba érkezek majd meg, hogy végül kezedbe adjam ezt a levelet...
De addig is fény legyen veled!
Szeretettel:
Venetia,
ezzel az új névvel, de örökké ugyanaz.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése